Legfrissebb hírek
Tisztelt Látogatók!
Szeretettel köszöntöm Önöket Hárskút Község Önkormányzatának honlapján!
Remélem, olyan információkat találnak itt, melyek segítségével többet tudhatnak meg településünkről, vagy éppen arra sarkallja Önöket, hogy ellátogassanak hozzánk.
Hárskút 1956. július 1-én a korábbi Hárságy-puszta és Gyertyánkút-puszta összevonásából jött létre. Falunk elhelyezkedése kitűnő, hisz a megyeszékhelytől, Veszprémtől 16 kilométerre található.
Hárskút a Dunántúl legmagasabban fekvő települése. Itt, a Bakony szívében erdők veszik körül kis falunkat. A közelünkben található Papod-hegyi és Fekete István kilátókról megcsodálható az egész bakonyi és észak-balatoni táj.
Településünkön élők legjelentősebb része német származású, ők – nagy örömömre – a mai napig őrzik hagyományaikat.
Polgármesterként nagyon büszke vagyok arra, hogy az általam vezetett falut dolgos, szorgos, vidám és befogadó emberek lakják. Annak pedig különösen örülök, hogy falunkat még nem jellemzi az elöregedés, amely sajnos mára számos kistelepülést nehéz helyzetbe hozott.
Hárskút Veszprém megye és a Bakony egyik igazi ékköve.
Tábori Ferenc
polgármester